Újdonság az Audiról
2019.01.15.

Az Audi létrehozott egy átszervezést támogató befektetési programot

Az Audi konszern jövőközpontú területeken megvalósított, nagy értékű befektetésekkel gyorsítja fel átszervezését. Egyedül a 2019. januárjától 2023. év végéig tartó időszakban a vállalat közel 14 milliárd euró tervez költeni az elektromos mobilitást, a digitalizációt és az önvezető technológiát érintő előzetes kiadásokra. Ez magában foglalja az ingatlanokkal, telephelyekkel és eszközállománnyal illetve a kutatás és fejlesztés területével összefüggő ráfordításokat. Összességében a vállalat tervezett teljes ráfordítása a következő öt éves tervezési periódusra eléri a közel 40 milliárd eurót.
audi

„Ez a tervezési kör egyértelmű jele annak, hogy egy nagyon szisztematikus, jól megtervezett megközelítést alkalmazunk az elektromos mobilitást illetően, amelyre a jövőben még nagyobb fókusz kerül. Erőforrásainkat folyamatosan olyan jövő központú termékek és szolgáltatások irányába csoportosítjuk át, amelyek kifejezetten vonzóak és lényegesek a piac számára.” - nyilatkozta Bram Schot, az AUDI AG igazgatótanácsának ideiglenes elnöke. „A napokban bemutatott Audi e-tron GT tanulmányhoz hasonló modellekkel szeretnénk „felvillanyozni” az embereket az Audi márka iránt, ezzel együtt célunk, hogy agilis és igen hatékony vállalatként működjünk.”

 

A márka első tisztán elektromos SUV modelljének, az Audi e-tronnak a bemutatása után a vállalat számos elektromos autóval jelentkezik az elkövetkező években. 2025-ig az Audi hozzávetőleg 20 elektromos modellt kínál majd, amelynek a fele rendelkezik tisztán elektromos hajtásrendszerrel. Ezzel párhuzamosan az Audi folytatja autóinak és termelési helyszíneinek további digitalizációját és üzleti modelljének kibővítését olyan új digitális szolgáltatásokkal, mint például az „igény alapú funkciók”.

 

Ezért a jövőorientált területek részesedése a teljes kiadásokból jelentősen emelkedik a tervezési időszak során. A periódus második felére elfogadott előzetes kiadások kifejezetten az elektromos mobilitás felfuttatását erősítik, amelynek alapja a csoporton belüli nagyfokú együttműködésen nyugvó, márkákon átívelő struktúra lesz. Ezzel a céllal dolgozik az Audi jelenleg is a Porsche márkával, hogy nagyméretű elektromos autóik számára közösen fejlesszenek prémium elektromos padlólemezt (premium architecture electrification - PPE), míg a Volkswagennel a moduláris elektromos platform (modular electric drive kit - MEB) kapcsán működnek együtt.

 

Annak érdekében, hogy a jövőbeni tervek megvalósítását saját forrásból finanszírozza, a vállalat egyre jobban kiterjeszti a sikeres Audi Átalakítási Tervet (Audi Transformation Plan). Ennek a programnak köszönhetően az Audi 2018-ban több, mint 1 milliárd euró értékű pozitív hatással számolhat, amely ellensúlyozza a magas előzetes kiadásokból származó pénzügyi akadályokat. Azon kívül, hogy az Audi Átalakítási Terv a jövőben releváns területek felé irányítja az erőforrásokat, kiemelten kezeli az összetett és szerteágazó folyamatok csökkentését, az együttműködés tudatos alkalmazását és az ügyfelek számára már nem lényeges tevékenységek azonosítását és leépítését.