1. Hírek
  2. Minden eddiginél korábban elért mérföldkő – Már egymillió ŠKODA készült az idén
Újdonság a ŠKODA-ról

Minden eddiginél korábban elért mérföldkő – Már egymillió ŠKODA készült az idén

Jó úton az újabb rekord felé: a ŠKODA AUTO termelési partnereivel közösen világszerte már egymillió gépkocsit gyártott az idén.

1 Open Corner

Ezzel sorozatban immár a negyedik alkalommal gördült le éves szinten e bűvös határ feletti számú jármű a szerelőszalagokról. Eddig még sohasem sikerült e mérföldkövet már a naptári év októberében elérni. A legnagyobb részben a ŠKODA OCTAVIA, FABIA és SUPERB sorozatai járultak hozzá a sikerhez, de a KODIAQ nagyméretű SUV-modell is további növekedést ígér 2017-re, s a ŠKODA KAROQ is újabb lendületet adhat. Utóbbi kompakt SUV-modell piaci bevezetése a márka SUV-offenzíváját folytatva jelenleg zajlik.

„Az egymillió legyártott gépkocsi fontos mérföldkő számunkra az idén” – hangsúlyozta Michael Oeljeklaus, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának a termelés és logisztika területeiért felelős tagja. „Ez a máris elért jelentős volumen termelési helyszíneink teljesítőképességét, illetve kollektívánk magas szintű szakmai kompetenciáját igazolja. Az idén újabb termelési rekordot veszünk célba” – folytatta Michael Oeljeklaus.

A ŠKODA AUTO globális termelési partnereivel közösen sorozatban immár a negyedik alkalommal produkált egymillió darabos termelési volument az üzleti éven belül. A nagy múltra visszatekintő Mladá Boleslav-i vállalat ez alkalommal minden eddiginél korábban érte el e mérföldkőnek számító mennyiséget. A nagy keresletnek örvendő „bestseller”, a ŠKODA OCTAVIA, valamint a FABIA és a SUPERB sorozatok mellett a ŠKODA KODIAQ sikeres piaci fogadtatása is nagyban hozzájárult a termelési volumen növeléséhez. A nagyméretű SUV-modell idén februári piaci bevezetésével vette kezdetét a „Stratégia 2025” program keretében a ŠKODA AUTO SUV-offenzívája. Jelenleg zajlik a ŠKODA-család legifjabb tagja, a ŠKODA KAROQ kompakt SUV-modell piaci bevezetése.

Az október végén elért egymilliós termelési darabszám ismét a ŠKODA - különösen az utóbbi negyedszázad során elért - fejlődését igazolja. A Volkswagen-csoporthoz történt 1991-es csatlakozása óta az autógyártó meghétszerezte termelését, miközben regionális gyártóból stabil volumenmárkává lépett elő. Míg akkoriban egyetlen modellsorozat tagjai gördültek le a szerelőszalagról, ma hét sorozat összesen több mint 40 modellváltozata készül.

Növekedési pályáján haladva a vállalat nagykapacitású nemzetközi termelési hálózatot épített ki. Hazájában, Csehországban, a márka a székhelyén, Mladá Boleslavban működő gyára mellett Kvasinyban és Vrchlabíban is termel. A ŠKODA autói mindezeken túl a Volkswagen-csoport gyáraiban vagy helyi partnerekkel közösen Kínában, Indiában, Oroszországban, Kazahsztánban, Ukrajnában, Algériában és Szlovákiában is készülnek.

A ŠKODA AUTO a 2017-es éven túl is megnyitotta az utat hosszú távú növekedése előtt. Menetrendként „Stratégia 2025” programja szolgál, amellyel a cseh gyártó az autóipar előtt álló kihívásokra kíván felkészülni. Jövőre szóló stratégiája központi témái közé tartozik egyebek mellett az elektromos mobilitás, a vállalat digitalizációja, nemzetközi jelenlétének bővítése, illetve új mobilitási szolgáltatásai. A ŠKODA AUTO két dimenzióban is növekedni kíván: egyfelől járművei értékesítési volumenét kívánja tovább emelni, másfelől új üzleti területek – mint például a digitális mobilitási szolgáltatások – szolgálnának növekedési pályája még szélesebb bázisául.

Bejelentkezés a hírlevélhez

Hírlevelünkkel rendszeresen információkat kap autókereskedésünkről és exkluzív ajánlatainkról.

A megadott adatok hibásak. Próbálkozzon újra.

Kérjük, válasszon megszólítást!

Sajnos a hírlevél regisztrációval kapcsolatosan probléma merült fel. Kérjük, próbálkozzon újra később.

Hölgy Hölgy
Úr Úr
Érdeklődöm a weboldalakról származó tartalom iránt
Volkswagen, Audi, SKODA telephely Volkswagen, Audi, SKODA telephely
SEAT és CUPRA telephely SEAT és CUPRA telephely
Sie müssen bitte der Datenschutzerklärung zustimmen Sie müssen bitte der Datenschutzerklärung zustimmen

Köszönjük!

Sikeresen feliratkozott hírlevelünkre.

Küldünk Önnek egy levelet, amely tartalmaz egy megerősítő hivatkozást, melyet el kell fogadnia a regisztráció véglegesítéséhez.