ŠKODA KAMIQ: az első részletek az újdonság utasteréről
Kevéssel az új ŠKODA KAMIQ genfi világpremierje előtt a ŠKODA bepillantást enged új városi SUV modelljének belső terébe. A KAMIQ belső kialakítása nagyszerűen egyesíti az ergonómia és az érzelmek együttesét a ŠKODA márkára jellemző nagyvonalú helykínálattal. A KAMIQ a második olyan modell a nagy hagyományokkal rendelkező cseh márka kínálatában, amely az új beltér koncepciót követi.
A ŠKODA KAMIQ utasterét az elsőként a VISION RS tanulmányban debütált új beltér koncepció figyelembe vételével alakították ki. A kifejezetten magasan, a vezető látóterében elhelyezett szabadon álló kijelzőt szegélyező karaktervonal a motorháztető vonalvezetését követi, ugyanakkor kényelmes támaszt is kínál az érintőképernyőt használó kéz számára. Az opcionálisan elérhető virtuális műszerfal (Virtual Cockpit) a kategória egyik legnagyobb, 10,25 colos kijelzőjét kínálja, amely az új KAMIQ egyik kiemelkedő digitális eleme. Az újratervezett műszerfallal pedig az autó belsejében is észrevétlenül folytatódik a KAMIQ külsejénél alkalmazott érzelemgazdag formanyelv. Az oldalsó légbefúvó nyílások szinte az ajtókba ágyazva jelennek meg, vizuálisan is növelve a KAMIQ utasainak tágas térérzetét.
Új mintázatú felületek, meleg színek és hangulatvilágítás
Az új, finom kidolgozású díszítésekkel ellátott műszerfal és az első ajtókárpitok igényes, puha habbevonata új, speciális szemcsézetű felületet kapott, amely kristályhatású struktúrát idézve a ŠKODA márka formatervezésének meghatározó elemévé lép elő a jövőben. A réz, piros vagy fehér színekben választható hangulatvilágítás pedig tovább fokozza a KAMIQ belső terének kellemes hangulatát. A színek vizuálisan is erősítik a belső tér tónusait, érdekes kontrasztot alkotva az ülések varrásaival. A kárpitok kínálatában pedig megjelenik a finom mikroszálas anyagból készült „Suedia” üléshuzat. A kényelem további fokozását szolgálja az új ŠKODA KAMIQ modellnél opcionálisan elérhető fűthető szélvédő, fűthető hátsó ülések illetve fűthető kormánykerék.
A hosszú tengelytávnak köszönhetően rengeteg hely
A moduláris keresztirányú MQB platformra épülő ŠKODA KAMIQ olyan nagyvonalú belső teret kínál, amelyet egy ŠKODA modelltől elvárnánk. 2 651 milliméteres tengelytávjával az autó kényelmes, 73 milliméteres térdmagasságban mért lábteret kínál a hátsó sorban. A csomagtartó 400 literes befogadóképességét pedig akár 1 395 literre is növelhetjük a hátsó ülések támláinak lehajtásával.
Az új ŠKODA KAMIQ világpremierjét a 2019. március 5. és 17. között megrendezésre kerülő Genfi Autószalonon tartja a márka.