Debrecen AutóHírek
Aktuális híreink
Erős első félév – Jelentősen növelte működési eredményét és árbevételét a ŠKODA AUTO
A COVID-19 világjárvány jelentette folyamatos kihívások ellenére is több mint ötödével tudta növelni az év első hat hónapjában járműszállításait a ŠKODA AUTO az előző év ugyanezen időszakához képest. Különösen erőteljes növekedés jellemezte az autógyártó kiszállításait Oroszországban (+54,3 százalék), Indiában (+31,2 százalék), Kelet-Európában (+35,0 százalék) és Nyugat-Európában (+30,9 százalék). 2021 első felében a vállalat 35,2 százalékkal, 10,199 milliárd euróra növelte árbevételét az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva, miközben működési eredménye jelentősen, 327,2 százalékkal, 974 millió euróra nőtt ugyanebben az időszakban, immár a járvány előtti 2019-es év ezen mutatóját is meghaladva. Az árbevétel-arányos nyereség ugyancsak különösen magas, 9,6 százalékos szintet ért el az első félév során.Amint Thomas Schäfer, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának elnöke kiemelte: „Erős első félévre tekinthetünk vissza, amely során a félvezetőhiány és a koronavírus-világjárvány hatásai ellenére a járvány előtti 2019-es év eredményeit is sikerült felülmúlni. Gratulálok a ŠKODA egész kollektívájának e kiváló csapatteljesítményhez, amellyel kedvező alapot teremtettünk új ’NEXT LEVEL – SKODA STRATEGY 2030’ vállalati stratégiánk sikeres megvalósításához.”
Klaus-Dieter Schürmann, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának a pénzügy és az informatika területeiért felelős tagja hozzátette: „Sikeresnek bizonyul hatékonyságnövelő programunk. A szigorú költségszabályzásnak és a további optimalizálási intézkedéseknek köszönhetően – különösen az értékesítés területén – jelentősen növelni tudtuk üzemi eredményünket és árbevételünket az első félév folyamán. 9,6 százalék árbevétel-arányos nyereségével a ŠKODA AUTO hosszú távon is profitábilis, operatív üzleti tevékenysége pedig rendkívül stabil, ezért bizakodóan tekintek a második félév elé. Magasfokú költségfegyelmünket továbbra is fenn kívánjuk tartani.”
Martin Jahn, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának az értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja hangsúlyozta: „Az első félévi kiszállítási adatok önmagukért beszélnek: termékoffenzívánk találkozott ügyfeleink ízlésével. A legintenzívebb növekedést Oroszországban és Európában könyvelhettük el. Az ENYAQ iV sikeres bevezetését követően a nemrég felfrissített KODIAQ és FABIA szolgálhat további impulzusokkal a növekedéshez.”
A ŠKODA AUTO lendületbe jött a kihívásokkal teli 2020-as év után, s az idei első félév során az előző év azonos időszakához képest árbevétele 35,2 százalékkal, 10,199 milliárd euróra, működési eredménye pedig az előző év megfelelő szakaszához viszonyítva több mint háromszorosára, 974 millió euróra nőtt ugyanezen időszak alatt. Az árbevétel-arányos nyereség ugyancsak különösen magas, 9,6 százalékos értékre adódott, s a márka bő ötödével, 515 300 járműre tudta növelni globális ügyfélkiszállításait.
„NEXT LEVEL – SKODA STRATEGY 2030” stratégiájával – amelynek keretében egyaránt ambiciózus célokat tűzött ki a hosszú távon fenntartható növekedés, az új értékesítési régiók feltárása és a hajtásrendszerek elektromossá alakítása területein – a vállalat sikeresen halad előre az átalakulás évtizedében. A ŠKODA AUTO célja, hogy 2030-ra az öt legnagyobb darabszámban értékesített márka közé lépjen elő Európában, amelynek megvalósítása során a cseh autógyártó a különösen kedvező árfekvésű belépőmodellekre és az erős elektromos modellportfólióra összpontosít. A ŠKODA emellett vezető európai márkává kíván válni Indiában, Oroszországban és Észak-Afrikában, illetve további feladatköröket tervez átvenni a Volkswagen Csoporton belül. Mindezeken túl, a vállalatcsoporttal, valamint politikai és üzleti partnereivel közösen azon is dolgozik, hogy hazája, Csehország, elektromos mobilitási központtá fejlődhessen a meglévő munkahelyek biztosítása, illetve újak létrehozása szolgálatában.
Fedezzen fel további híreket
Magyarországon a vadonatúj Audi Q7, mutatjuk az árait
Első körben kétféle dízelmotorral rendelhető itthon az animált indexfényeit a talajra vetíteni képes teljesen új Audi Q7.
A leghatalmasabb Skoda: beültünk a rekordnagy aksis, 7 üléses villanyos Peaqbe
Megérkezett a vadonatúj Skoda Peaq, mely nemcsak az Enyaqnál, hanem a Kodiaqnál is nagyobb helyet követel magának a parkolóban. Genfben találkoztunk először a Skoda berkein belül minden korábbinál nagyobb kapacitású aksit felvonultató, 7 személyes változatban is készülő cseh SUV-val.
Ikonikus születésnapos. Három betű. GTI.
A Volkswagen idén ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezett a jubileumra: a Golf GTI EDITION 50, amely 239 kW (325 LE) teljesítménnyel és 420 Nm nyomatékkal a valaha volt legerősebb sorozatgyártású GTI. A kompakt sportjármű végsebessége 270 km/h, és mindössze 5,3 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra. A jubileumi modell kiemelkedő vezetési dinamikával és exkluzív felszereltségi részletekkel rendelkezik – amit többek között a Mecsek Rally lezárt szakaszán mutathatott meg Magyarországon.